A Kerelőszentpálon áthelyezéssel oktató román szakos tanárnő szeptembertől előreláthatólag Dózsa György községben fog tanítani, ahová a címzetes állása szól - erősítette meg a hírt tegnap lapunk megkeresésére Dumitru Matei főtanfelügyelő.
A februári pofozkodást követően bűnvádi eljárást indítottak a pedagógus ellen, majd a megyei tanfelügyelőség által elrendelt fegyelmi vizsgálat nyomán felfüggesztették állásából. Cătălina Domnui azonban a döntés felülvizsgálását kérte, az oktatási tárca fegyelmi bizottsága pedig úgy ítélte meg, hogy visszatérhet a tanügybe, és csupán egyszerű figyelmeztetéssel büntetik a februári eset miatt - nyilatkozta lapunknak Dumitru Matei, aki nem kívánta kifejteni álláspontját az ügyben.
- Nem nyilatkozom. Akkor kifejtettem a véleményem, és ez nem változott - fogalmazott Matei. A főtanfelügyelő a februári esetet követően határozottan kijelentette, nem engedhető meg, hogy gyermekeket bízzanak egy olyan személyre, aki így viselkedik. Azt elismerte, hogy a tanárnőnél észlelt viselkedési zavarok nem jelentik azt, hogy pedagógusként nem felel meg, ám nem lehet tudni, miként reagálhat, ha tegyük fel, egy gyerek felbosszantja az órán - vélekedett Dumitru Matei, aki nem tartja valószínűnek, hogy a cirkusz után bármely közösség is befogadná a tanárnőt. Mint ismeretes, Cătălina Domnui esetében, a pofozkodást megelőzően is viselkedési zavarok merültek fel, emiatt a kerelő-szentpáli iskola vezetőtanácsa kérte a tanfelügyelőséget, hogy vonják vissza az áthelyezést. Verbális agressziót több alkalommal tapasztaltak a részéről, gyakran belekötött a kollégákba, mi több, tavaly októberben írásos figyelmeztetést is kapott emiatt, ám tettlegességre februárig nem került sor - nyilatkozta akkor lapunknak Kedei Előd aligazgató.
Amíg rendesen végzi a munkáját...
Tegnap megkeresésünkre Fekete Hajnal Zsuzsánna, a Dózsa György községbeli általános iskola igazgatónője kifejtette, Cătălina Domnui címzetes állása valóban a községbe szól, így a törvény értelmében elfoglalhatja azt. - Tíz évvel ezelőtt több évig tanított nálunk, és soha senkivel nem volt konfliktusa. Amennyiben rendesen végzi majd a munkáját, nem lesz gondunk vele - mondotta az igazgatónő, akinek nincsen tudomása arról, hogy a helybéli szülők elleneznék a tanárnő visszakerülését a községbeli tanintézetbe.
Menyhárt Borbála/erdely.ma